Fényezés polírozás

Abban az esetben van Önnek szüksége a járműve polírozására, amikor annak fényezése matt lett, elveszítette eredeti fényességét, illetve amikor több, kisebb-nagyobb karc csúfítja a fényezett felületet. Egy szakszerűen végzett polírozással tulajdonképpen teljesen újjá lehet varázsolni a régi, megfakult, karcos fényezést.

A gépi polírozással a lakk (festék) felső részéből munkáljuk le az elöregedett (elhalt) réteget, ezáltal új, tökéletes felület jön létre. Természetesen a karceltávolításnak is megvannak a határai. Azok a karcok, amelyek a lakkréteg alá kerültek, (amibe megakad a körmünk) maradéktalanul nem lehetséges eltávolítani, viszont ebben az esetben is nagymértékben csökkenthető a karcolás láthatósága. Azokon a részeken, ahol a festék lepattant, ahol már az alapozó réteg vagy esetleg már a fém rész is láthatóvá válik, pl. motorháztetőn, lökhárítón, lévő kavicsfelverődések, ajtók élei, mély horzsolások nyomai nagymértékben csökkenthetők úgynevezett ecsetjavítási eljárással. A jármű színével megegyező festéket gyári színkód alapján keverünk, majd a javítószínt megfelelő előkészületek után a javítandó részre felvisszük majd összepolírozzuk.

Hogyan dolgozom

A polírozás előkészületei

1. lépés

Az autó alapos mosása, tisztítása. Fagyanta, bogarak, kátrány és egyéb szennyeződések eltávolítása

2. lépés

Az autó szárítása. Rések, falcok, sűrített levegővel való kifúvása, szárazra törlése.

3. lépés

A gyárilag fényezetlen gumi, illetve műanyag részek kitakarása, "maszkolása", úgymint lökhárító betétek, ajtó rányitásgátló betétek, ablakok műanyag szegélyei, stb.

A polírozás több lépcsőben

1 . lépés

Mély karceltávolító polírozás

Ezzel a lépéssel a mély karcokat távolítjuk el durva polírozó paszta segítségével.(mosási karcok, gallyak okozta karcok, kutya, macska karmainak nyomai, stb.) Ezután ismét mosás következik magasnyomású mosóberendezés segítségével.

2 . lépés

Finom polírozás

A mély karceltávolítás utáni lépés. Ez a folyamat visszaállítja a fényezés eredeti, csillogó, magas fényét és a fennmaradt apróbb karcokat távolítja el. Valóban olyan eredményt érünk el, mint amikor az autó kigördült a szalonból.

3 . lépés

Magasfényű polírozás

A harmadik polírozási lépéssel a gyárinál is magasabb fényt lehet elérni. Tulajdonképpen a csillogás az ékszerek ragyogásához lesz hasonló. Előfordulhat, hogy egy 4. lépésre is szükség van, amikor mondjuk lakkfekete autót kell tökéletes állapotra hozni, ilyenkor a legfinomabb polírozást hajtom végre legutolsó fázisként.

Végezetül

A polírozás befejeztével félkemény viasszal konzerváljuk a fényezést. Ezáltal nem csak vízlepergető hatást érünk el, hanem mosás után cseppmentesen szárad a karosszéria. Ellenállóbb lesz a külső behatásokkal szemben (bogár, madárürülék, nap UV hatása, télen a só kártékony hatása) a hosszan tartó védelem érdekében célszerű a waxolást 3-4 havonta megismételni.

Autókozmetikai szolgáltatások. Kárpittisztítás, jármű polírozás, bevonatok, fényszóró polírozás.

Elérhetőségeim

© Minden jog fenntartva – 2024